2013. szeptember 16., hétfő

Britney és Will.I.Am pingpongmeccse: második félidö

Tegnap este jelent meg Britney nagy visszatérő kislemeze, mely a rádióbarátság érdekében a Work Bitch címet kapta. A dal Will.I.Am keze alatt készült, ami meg is érződik rajta: soha egyetlen dalban sem hallhattuk eddig a teniszlabdák pattogásának, valamint az elromlott mosógép zörgésének ilyen tökéletes összhangját. Azonban nem csak a szám alapja dicsérendő: a dallama is egyedülálló. Britney zseniálisan mutatja meg különleges hangját a 4 perc hosszú kántálásban, melyhez zseniálisan jó szöveg társul. A vége felé a hallgató szinte már extázisban ismételgeti a dalban alig ötvenszer hallható "Work Bitch" szópárost. Az egész dal szövege egy olyan egységet alkot sorozatos kérdésfeltevésével, majd az egy, refrénszerű válasszal, amilyet még Ady és Goethe közösen sem tudtak volna írni. Összefoglalva, Britney-nek eddigi legjobb dalát sikerült összehoznia a zseniális Will.I.Am-mel, és remélem, hogy hasonló dalok kerültek fel az énekesnő nyolcadik albumára, ugyanis nagyon meg szeretném hallgatni, ahogy a világ egyik leglegendásabb énekesnője mondjuk az orrfújás, a csikorgó fék és a melegedő hűtő sípolása tökéletes mixtúrája kántál valami még a work bitch-nél is frappánsabb szignót.