Grammy Awards 2013 - winners

A Grammy számomra mindig a legnagyobb presztízsű, legnevesebb zenei díjátadó volt, a zene Oscar-ja. Ez azonban egy-két éve megdőlt. Már a tavalyi nyertesek is bosszantóak voltak, de idén már a jelöléseken is felháborodtam, nem hogy azokon, akik hazavihették az arany gramofonokat. A Grammy totális elértéktelenedése a szememben Skrillex első (három) díjával kezdődött, majd a Call Me Maybe jelöléseivel folytatódott, február 10-én pedig kiteljesedett.
Az első számú kategóriában, a Record of the Year-ben a jelöltek közül valóban a Somebody That I Used to Know a legjobb dal, de az hihetetlen, hogy Madonna visszatérő dalai, vagy mondjuk P!nk Try-ja helyett a We Are Never Getting Back Togethert, - ami csak az ever ever ever ever ever ismételgetéséből áll - vagy a Stronger (What Doesn't Kill You)-t nevezték.
Nem fogok minden kategóriát ilyen részletesen kitárgyalni, csak a legnagyobb csalódásokat közülük. Írnám azokat is, amiknek a legjobban örülök, de sajnos egyik sem ilyen. A legviccesebb talán az összes nyertes közül Adele újabb győzelme, aki ezúttal - mivel másért nem kaphatott - a Set Fire to the Rain LIVE dalért vehetett át Grammy-t, ami szerintem nagyon szórakoztató. A Best Pop Duo Performance-nak nem is annyira a győztese, de egy másik jelöltje érdekes: a Sexy and I Know It mint Grammy jelölt. Ez körülbelül olyan, mintha a Gangam Style vehetne át egy díjat. Amivel egyáltalán nem értek egyet az az, hogy Kelly Clarkson Stronger című albuma lett a legjobb pop-lemez az évben főleg úgy, hogy a The Truth About Love is jelölve volt, és az MDNA is 2012-ben jött ki. Skrillex három újabb Grammy-jéről, és arról, hogy ezzel beérte a legendás Whitney Houston-t inkább nem is beszélnék, elég annyi így a végére, hogy az arany gramofonok számomra már annyit sem érnek, mintha celofán kapszulák lennének.

Rihanna - Stay videóklip

Tegnap jelent meg Rihanna legújabb videója, mely a Stay című kislemezhez készült. A Stay remek választás volt második single-nek az Unapologeticről, hiszen ugyanazt a zenei stílust képviseli, mint amivel az album előfutára, a Diamonds első helyet szerzett szinte minden országban. Azon kívül megnyugtató, lassú dallamával remekül megy a szürke téli napokhoz. A dal megjelenésével viszont sajnos túl sokat vártak: a Stay decemberben nagyon felkapott volt, a brit slágerlistán negyedik helyet ért el. A Roc Nation azonban úgy döntött, hogy Európában január elején, az USAban pedig csak harmadik kislemezként, január végén jelentetik meg a számot. Így rengeteg promóciós lehetőség elveszett, ráadásul - annak ellenére, hogy a Stay jelenleg első az amerikai iTunes-on - a dal így valószínűleg nem fog a Billboard Hot 100 top10-ébe jutni.

Na de térjünk rá a klipre. A videó nagyon eseménytelenre és egyhangúra sikeredett. Ám most megint azt mondom, mint a Just Give Me a Reason klipkritikánál: ezek pozitív tulajdonságok. Ugyanis a videó érzékisége, lassúsága, és tisztasága miatt teljesen át lehet érezni azt a gondolatot, amit a dal közölni akar. Az, hogy egyik előadó sem énekli a dalt folyamatosan, olyan hatást kelt, mintha a szám egyfajta háttérzene lenne, ami szintén megerősíti azt a gondolatot, hogy a dal a hiány elengedhetetlen kelléke. Külön kiemelném azt a jelenetet, amikor RiRi a füdőkádban van, majd utána Mikky Ekko-t látjuk, amint a fürdőkád szélén ül: ez a pár másodperc olyan egyszerűen, mégis mesterien fejezi ki az összetartozást és a hiányérzetet. Szerintem ez a klip Rihanna legszebb videója lett - ha nem is a legjobb.

Beyoncé - 4

Beyoncé, habár nagyon tisztelem, mint énekesnőt, és nagyon tehetségesnek tartom, 2011-ben jeletősen visszafejlődött. A 4-nak már az előfutárát, a Run the World (Girls)-t sem szerettem, ezért nem hallgattam meg a teljes lemezt, viszont az újabb és újabb kislemezeket hallottam, amelyek közül csak a Best Thing I Never Had és az End of Time nyerte el a teszésem. Így az énekesnő negyedik albumát nem létezőnek tekintettem. Azonban Beyoncé Super Bowl-fellépése annyira elképesztő volt, hogy úgy döntöttem, adok egy esélyt a lemeznek, és annak ellenére, hogy az album nem az én stílusom, nem bántam meg, hogy meghallgattam, ugyanis van rajta egy-két remekmű. Maga a lemez egy átlagos R&B-kiadványnak sikerült, elég nyers és furcsa hangzással. Valami mégis van benne, ami megragadott: talán az énekesnő elképesztő hangi adottságai, talán a nyugtató hatása miatt hallgatom három napja. Van rajta egy-két hallgathatatlan dal (1+1, Party, Rather Die Young), de olyan remekművek is, mint az I Was Here, az I Care és az End of Time. Nem mondom, hogy egy hét múlva még mindig szeretni fogom a 4-t, de azt kijelenthetem, hogy vannak rajta jó számok.

Just Give Me a Reason videóklip

Tegnap este debütált P!nk új videóklipje, mely a Just Give Me a Reason című dalhoz készült. Én már magát a dalt nagyon jó választásnak találom kislemeznek, hiszen karácsonyi nyugis hangzásával visszaidézi az ünnepeket, amire ilyenkor, január és február fordulóján, - amikor már elveszett a remény, hogy valaha is tavasz lesz - mindenkinek szüksége van. Nate Ruess miatt pedig a szám még közkedveltebbé válhat egyesek számára (nem számomra, mert én nem szeretem a hangját). Azonban az RCA szokásához híven elrontotta a kislemez promócióját. Eleve az egy elég érdekes döntés, hogy míg a videó már február elején kijött, a single-re március közepéig várni kell. Ezzel rengeteg reklámot veszíthet a kislemez, pedig akár top10-es is lehetne. Ráadásul ha márciusban jön ki, akkor az énekesnő még csak promotálni se tudja a turné miatt. Na de ennyit a marketingről: térjünk rá a klipre!

A videó szerintem pont olyanra sikerült, amit ez a dal megkívánt: eseménytelen, tiszta, semmilyen. Mielőtt bárki félreértené, ezen jelzők egyike sem negatívum, sőt... A Just Give Me a Reason (legalábbis számomra) egy nyugtató kisugárzású, hangzású dal, és ezt teljesen tönkre lehetett volna tenni egy eseménydús, világos klippel. Így azonban, hogy P!nk csak énekelget, néha tengeren, néha a felhők felett, néha egy fehér szobában, néha a víz alatt, a szám képes megőrizni ezt a kellemes atmoszféráját. Nem mondom, hogy a kedvenc P!nk-klipjeim közé fog tartozni, viszont mindenképpen eltalálták a dalhoz tökéletes képvilágot.

Beyoncé Super Bowl fellépése

Madonna tavalyi elképesztő fellépése után már nagyon vártam, hogy idén Beyoncé mit tesz le az asztalra. Előadása teljesen másmilyen volt, mint a pop királynőjéé, de ezen a módon felejthetetlen és elképesztő.

Beyoncé fellépését olyan belépéssel indította, hogy leesett az állam. Az énekesnő minden lehetséges színpadi effektet kihasznált előadása megnyitásához, és ez rendkívül látványossá tette azt. A Love on Top-ban megcsillogtatta a hangját, ami jó kezdés volt a híresen tehetséges előadó performanszának megnyitására. A Crazy in Love pedig tánctudásának megmutatására adott alkalmat amellett, hogy mai napig ez Beyoncé egyik legnagyobb slágere. Az End of Time és a Baby Boy helyett - habár szeretem mindkét dalt - választhatott volna nagyobb slágereket, mert ennél a két számnál szerintem kicsit lapossá vált a fellépés. A Destiny's Child újraegyesülése várható volt, ám mégis meglepő, hiszen Kelly Rowland és Michelle Williams csatlakoztak Beyoncé-hoz a Single Ladies-re, ami így, velük kiegészülve hatalmas show-t hozott. A Halo tökéletes zárás volt a fellépésnek, hiszen ez B legszebb dala, amitől így élőben a hideg futkosott a hátamon.

Habár a fellépés közel sem volt olyan látványos mint a tavalyi, Beyoncé a hangi adottságaival kompenzálta ezt a hiányt, míg Madonna végig playbackelt. Ezután a show után mindenképp elmegyek a The Mrs. Carter World Tour-ra, hiszen ezt a hangot hallani kell élőben!

2012 legjobb albumai

Szinte szokásommá vált, hogy minden évben összeállítok egy listát az év legjobb albumaiból. Most azonban első alkalommal ezt a neten is publikálom. Tehát íme 2012 legjobb albumai a véleményem szerint.

1.) Christina Aguilera - Lotus
Christina Aguilera visszatérését az egész világ nagyon várta, ám az RCA bénázásai kapcsán nem hogy nem zengett nagyot, még csak meg sem kondult ez a comeback. Habár Xtinának nagyon jó hangja van, és kétségtelenül jó dalokat ír, promóció nélkül manapság már semmi sem eladható. Az eladásokból ugyan nem látszik, de szerintem a Lotus az év legjobb albuma. Hogy miért? Mert slágeres hangzású, mégis művészi. Christina minden dalban megcsillogtatja páratlan hangját, és a számok egytől egyig vezethetnék a billboardot. Arról nem is beszélve, hogy a Cease Fire, a Your Body vagy az Army of Me az év legjobb dalai közé tartoznak. Az album nálam már túl van az 500 hallgatáson, tehát bátran kijelenthetem, hogy a Lotus az év lemeze!

2.) P!nk - The Truth About Love

Tavaly nem csak Christina Aguilera visszatérésétől volt hangos a zenei világ. Ugyanis P!nk is tavaly jött vissza a zenei életbe első gyerekének születése után. Habár az album előfutára, a Blow Me (One Last Kiss) egyáltalán nem olyanra sikeredett, amilyet mindenki várt P!nk-től, és emiatt mindenki úgy gondolta, hogy az énekesnő nem ugyanaz már a baba után, egy pörgős és kellemes rockos CDt hozott össze. A lemezről kiemelném a Where Did the Beat Go?-t és a Walk of Shame-t, habár a legjobb dalok sajnos nem kerültek rá az albumra, hiszen az iTunes bónusz-számok a személyes kedvenceim. Míg a Timebomb pörgős és megmozgat, a Chaos&Piss abba a jóféle P!nk-től már megszokott (I Don't Believe You vagy Nobody Knows) depresszióba küld engem. A The Truth About Love egyértelműen megérdemelné, hogy az év albuma lehessen, ha a Lotus mondjuk idén jelent volna meg.

3.) Madonna - MDNA
2012 a nagy visszatérésekről szólt. És számomra mindegyik ütött. A harmadik helyezett is egy nagy visszatérő-lemez, Madonna új korongja. Habár az 54-éves popdíva túl mainstream albumot hozott össze, és első hallgatásra a CD nagyon nyers és átlagos, másodikra vagy harmadikra függővé teszi az embert. A dance-s hangzású album - szokás szerint - hatalmas stílusváltás volt a pop királynőjétől, még is kerültek rá "mesterművek". Ha valaki esetleg a sokadik hallgatás után sem szeret bele Madonna új, dance-s stílusába, annak ott van például a Golden Globe-díjas Masterpiece vagy a Nicki Minaj-zsal kiegészült I Don't Give A. Az senkit nem ért meglepetésként, hogy Madonna minden dalának írásában közreműködött, az viszont annál inkább, hogy egyik kislemez sem tudott felkapaszkodni a Billboard élére. Az albumról a személyes kedvencem a Gang Bang és a Masterpiece. Nekem az MDNA a kedvenc Madonna-CDim közé tartozik jelenleg.

4.) Cheryl - A Million Lights

Cheryl új albuma az év meglepetése volt számomra, ugyanis a 3 Words és a Messy Little Raindrops után nem vártam sokat az énekesnő szólókarrierjétől. Az új lemezt eredetileg meg se akartam hallgatni, de a sok pozitív visszajelzés miatt végül letöltöttem - és csodák csodájára elnyerte a tetszésem. Szerintem Cheryl-nek mind a válás, mind a stílusváltás nagyon jót tett, hiszen így sikerült összehoznia egy olyan albumot, amit nem csak, hogy letöltöttem, de meg is vettem. Annak ellenére, hogy Cheryl nincs a topon hangilag, a lemez 100%-ban élvezhető. A legjobb dal egyértelműen a címadó, de érdemes meghallgatni a Screw You-t vagy a One Thousand-et is. Szokás szerint, a Will.I.Am által írt dalok hanyagolhatók.

5.) Adam Lambert - Trespassing
Micsoda meglepetés - egy újabb visszatérő! Az American Idol hatszázadik szériájának második helyezettje idén jelentette meg második stúdióalbumát, mely az alacsony eladások ellenére is vezette az amerikai nagylemezlistát. A lemezen helyet kaptak olyan pörgős, bulizós számok, mint a Cuckoo vagy a Never Close Our Eyes, valamint olyan gyönyörű balladák - amiket Adam hangja csak még jobbá tesz - mint az Underneath vagy az Outlaws of Love. Én nagyon örülök neki, hogy Adam a második albumával ki tudott lépni a "Meleg vagyok" árnyékból, ami a For Your Entertainment erán végigkísérte, és így sikerült összehoznia egy remek albumot.

Az év csalódásai
1.) Rihanna - Unapologetic
2.) Alexandra Burke - Heartbreak on Hold
3.) Nicki Minaj - The Re-Up