Egy vegyes év után végre jó következik?

2013-mal egy nagyon változatos és vegyes popzenei évet zárunk. Jöttek ki nagyon jó albumok, hatalmas csalódások, zseniális dalok, tipikus slágerek, sablonos és elvont alkotások. 2014-re azonban - mint jellemzően minden következő zenei évre - pozitívan tekintek.

Jövőre albumokban nem fogunk hiányt szenvedni. Az évet a januári Pulses indítja, melyet az amerikai popduó, a Karmin még idén ki akart adni, azonban az Epic Records valamiért visszatartotta. Az album vezető kislemeze, az Acapella 2013 legjobb dalainak egyike, ezért remélem, hogy az elméletben márciusban megjelenő Pulses hasonló színvonalú és stílusú lesz. Lily Allen visszatérő kislemeze, a Hard Out Here már megjelent, és a Lily-től már megszokott stílust képviseli. Az album minden valószínűség szerint nemsokára érkezik. A Voice-zsűritagként visszatérő Shakira is év elejére ígérte új albumát (ez nyilván nem így lesz), mely az előrejelzések szerint a She Wolf vonalát fogja folytatni. Az első kislemeznek szánt Truth or Dare legalábbis nagyon dances hangzású, valamint az elmúlt évben az énekesnő olyan előadókkal dolgozott együtt mint Afrojack vagy Sebastian Ingrosso. Kíváncsi vagyok az eredményre, de nem szeretném, ha Shakira is elmenne egy semmilyen, sablonos dances irányba, és lecsúszna a felkapaszkodni próbáló legendák közé. Jennifer Lopez új albuma egy rejtély. Az előfutár Live It Up még tavasszal kiadásra került, a lemezről azonban még mindig semmi hír. Az első kislemez véleményem szerint förtelmesen rossz, és ha Jenny előző albumainak tendenciáját figyeljük, egy a single-höz hasonló stílusú CD-t várhatunk tőle jövőre. Pixie Lott harmadik, frappánsan Pixie Lott névre keresztelt stúdióalbuma is 2014 júniusára várható, és a promóciós kislemezként megjelent Heart Cry alapján visszafordul a Turn It Up stílusához. Az első kislemez az albumról az eredetileg Christina Aguilera-nak és Cee Lo Green-nek íródott Nasty lesz, mely egy nagyon ütős popdal. Lana Del Rey Tropico című rövidfilmje premierjén bejelentette, hogy a hírekkel ellentétben nemhogy nem vonul vissza, de 2014-ben kiadja második stúdióalbumát, az Ultraviolence-t. Állítólag nem várható stílusváltás az énekesnőtől, tehát remélhetőleg egy a zseniális Born to Die-hoz hasonló albumot kapunk. Rita Ora annak ellenére, hogy beharangozta, nem adott ki új albumot idén, így a második lemez megjelenése feltehetőleg 2014-re várható. Rihanna a Diamonds World Tour miatt megszakította minden évben új album sorozatát, azonban már elkezdett dolgozni nyolcadik stúdióalbumán. Remélhetőleg nem megy tovább abba az igénytelen irányba, amerre az Unapologetic indult. Madonna és Ke$ha új albuma is megerősítetten a jövő évre várható, valamint elképzelhető még, hogy Aura Dione és Adam Lambert is új albummal jelentkeznek.

Jövőre szintén sok turné fogja járni a világot, így Európát is. Koncertek terén az év Ellie Goulding februári bécsi koncertjével fog kezdődni, mely egy éven belül az énekesnő második showja lesz az osztrák fővárosban. Mindenképp érdemes meghallgatni a különleges hangú énekesnőt egy személyes, csupán 4.000 fős koncerten. (Én ott leszek) Justin Timberlake már elkezdődött világ körüli turnéja jövőre kontinensünkre érkezik, és június elején Bécsben is megáll. A színpad talán az elmúlt évek legnagyobb alapötletén alapul, és JT híresen jó élőben: érdemes kimenni annak, aki - velem ellentétben - szereti új albumait. Beyoncé egy év után ismét Európába érkezik The Mrs. Carter Show turnéjával, melyhez feltehetőleg 2014-ben már hozzáadja új albumán szereplő dalait is. A turné második európai része azonban a jelenlegi állás szerint nem jön Közép-Európa egyik városába se. Katy Perry az Egyesült Királyságban kezdi meg harmadik albumát támogató turnéját májusban. Utána feltehetőleg Európába érkezik, és tőle várható egy budapesti koncert is. Miley Cyrus májusban szintén Európába érkezik, június 10-én lép fel a Stadthalle-ban. Miley az elmúlt évben bebizonyította, hogy nagyon tud énekelni, és remélhetőleg a turnén visszafogja majd a fenekét. Cher a Farewell Tour után újra színpadra áll jövőre a Dressed to Kill Tour keretében. A zseniális hangú énekesnő legújabb, valószínűleg utolsó turnéját nem szabad kihagyni, már ha a júliusig tartó amerikai rész után Európába is ellátogat. Lady Gaga szintén turnéra indul 2014-ben, és egy elég rövid amerikai koncertsorozat után augusztusban minden bizonnyal Európa felé fordul. Az énekesnő híres nagy showjairól, úgyhogy ez is egy kötelező program a következő évre. Shakira és Ke$ha is turnét ígérgetnek 2014-re, ezek azonban még nincsenek megerősítve.

Mint láthatjuk, 2014 is eseménydús év lesz a popzenében.

Egy legenda legjobbjai

A rengeteg negatív (többek között a tegnapi) Britney Spears-kritikát ellensúlyozván így, hogy az énekesnő 15 éve van a pályán, elérkezett az ideje egy listának, mely a 10 kedvenc dalomat mutatja be az énekesnőtől.

10.) Tik Tik Boom (feat. T.I) (Britney Jean - 2013)

Britney visszatérő albumát, a Britney Jean-t nagyon lehúztam, hiszen valóban egy förtelmes lemez. Azok a dalok azonban, amelyekbe Will.I.Am mindent elrontó keze nem nyúlt bele, kifejezetten jók lettek. Ilyen például a Passenger, vagy a T.I-jal közös Tik Tik Boom. Fülbemászó, belevaló popdal.

9.) 3 (The Singles Collection - 2009)

Az énekesnő második válogatáslemezét beharangozó 3-t teljesen véletlenül találtam meg a youtube-on a megjelenés utáni napon. A dal elsőre megfogott, ez volt az első dal, aminek kiszótáraztam és lefordítottam a dalszövegét, és a megismerés utáni két hétben legalább 200-szor meghallgattam.

8.) Seal It with a Kiss (Femme Fatale - 2011)

A Seal It with a Kiss első hallgatásra beolvadt a Femme Fatale többi dala közé, csak sokadszorra tűnt fel, hogy mennyire kivételesen jó. Azóta azonban nagyon szeretem, mert szerintem ez az átmenet Britney régi és új stílusa között - a szövege és a dallama az In the Zone-t idézi, míg hangzása egyértelműen a Femme Fatale-hoz csatolja.

7.) Me Against the Music (feat. Madonna) (In the Zone - 2003) 

A pop két legikonikusabb énekesnőjének duettje minden kétséget kizáróan az egyik legnagyobb közreműködés (Beyoncé és Shakira, Rihanna és Britney, valamint Lady Gaga és Xtina közöse mellett) a műfajban. A dal emellett zseniális, a klipje is nagyon jó, és a tény, hogy Madonna és Britney összeálltak egy dal kedvéért lenyűgöző.

6.) Hold It Against Me (Femme Fatale - 2011)

A Femme Fatale előfutára első hallásra nagyon elütött Britney korábbi popos vonalától egyértelmű dance stílusával, azonban egy idő után hipnotikussá vált, és elnyerte a tetszésem. Mostanra a dal a hatodik kedvenc Britney-számommá lépett elő.

5.) Amnesia (Circus - 2008)

A Circus különböző bónuszdalai egytől egyig jobbak lettek, mint a legtöbb dal az album standard változatán. Ilyen az Amnesia is, melybe első hallgatásra beleszerettem. Sajnálom, hogy úgy állították össze a Circus dallistáját, ahogy, ugyanis a bónuszdalokon kívül az era kiadatlan dalai (pl.: Dangerous) is nagyon jók.

4.) Break the Ice (Blackout - 2007)

A sötétebb hangvételű Blackout sok rajongó kedvenc Britney-albuma annak ellenére, hogy megbukott. Habár én nem tudnék választani kedvencet, vitathatatlan, hogy a 2007-es album nagyon jó. Erről a mesterműről a legjobb dal a kislemezként is megjelent Break the Ice, mely azonban az énekesnő összeomlása miatt egyáltalán nem kapott figyelmet. Ez felettébb sajnálatos, tekintve, hogy az énekesnő egyik legjobb daláról van szó. 

3.) Touch of My Hand (In the Zone - 2003)

Britney minden interjúban azt nyilatkozza mostanában, hogy a kedvenc olyan dala, amit ő maga írt a Touch of My Hand. Meg tudom érteni, tekintve, hogy a misztikus hangzású, önkielégítésről szóló dal magával ragadó, és átérezteti a rajongóval az énekesnő helyzetét. Ennek mindenképp kislemeznek kellett volna lennie.

2.) Up N' Down (Femme Fatale  - 2011)

A Femme Fatale-lal hasonló a helyzet, mint a Circus-szal, a deluxe edition dalai magasan verik a legtöbb standard-számot. A He About to Lose Me Britney egyik legjobb balladája, a Don't Keep Me Waiting rockos hangzásával sokak kedvence, az Up N' Down pedig az énekesnő egyik legjobb dala. Mindenképp örvendetes, hogy Britney előadta a Femme Fatale Tour-on ezt a dalt is figyelembe véve a rajongók igényeit.

1.) Do Somethin' (Greatest Hits: My Prerogative - 2004)

Az énekesnő első válogatásalbumára felkerült, kislemezként is kiadott Do Somethin' véleményem szerint Britney valaha megjelent legjobb dala. Elmondani se tudom, mennyire szeretem ezt a számot, megmagyarázni pedig végképp nem. Lényeg a lényeg, a Do Somethin' szerelem volt első hallásra, és azóta is, 9 évvel később a legjobb Britney-dalnak tartom.

Britney újra a színpadon: még mindig semmi

Mostanában csak rosszat lehet olvasni a blogomon a legendás énekesnőről, Britney Spears-ről: visszatérő kislemezét, a Work Bitch-et nagyon lehordtam, nyolcadik stúdióalbumát, a Britney Jean-t pedig szörnyűnek tituláltam. Most azonban elkezdődött az énekesnő két évig tartó Las Vegas-i rezidenssége, és ez újabb negatív hangvételű bejegyzést kívánt.

A Britney: Piece of Me névre keresztelt koncertsorozatot Britney nagy színpadra való visszatéréseként harangozták be a kevésbé igényes Femme Fatale Tour után. Én azonban nagyon kevés különbséget látok a két turné között. A show ugyanúgy nagyon profin, látványosan van megszervezve, mint az előző Britney-showk mindegyike, rengeteg profi táncossal, egyedülálló látványtechnikával, különleges attrakciókkal. Egy dolog hibádzik a koncertben: Britney személye. Az énekesnő annyira amatőr módon rontja el az egész showt jelenlétével, mintha nem lenne 15 éve a pályán. Igaz ugyan, hogy ráerőltettek egy erős, relatív nehéz koreográfiát, azonban az énekesnő olyan szaggatottan adja elő mindezt, hogy teljesen érezhető, hogy egyáltalán nem tud táncolni. Továbbá az is érződik, hogy egy önálló mozdulata sincs a két órás koncert folyamán: mindent különböző koreográfusok terveztek meg helyette. Mindez nem lenne probléma, hiszen Madonna koncertjein is hasonló a helyzet, azonban Britney - mint rövid és tragikus színészi pályafutása során is kiderült - nem jó színész. Minden karmozdulatnál lehet érezni, hogy az énekesnő személyiségétől távol áll, és hogy komoly koncentrációt igényel. A másik hatalmas probléma a Piece of Me koncertsorozattal az, hogy Britney még a megszokottnál is kevesebbet énekel élőben: konkrétan egy hangot se. Míg korábbi turnéin a lassú számoknál, sőt egy-egy gyorsnál is hallatta valódi hangját, ezen a legújabbon még az Everytime-nál is csak tátog.

Azok alapján a videók alapján, amiket láttam, a Las Vegas-i koncertsorozat szinte már pofátlanul igénytelen lett Britney részéről, és attól félek, hogy ha a kritikusok lehúzzák a turnét - amit meg is fognak tenni - az énekesnő karrierjének végére végleg pont kerül.

2013 legjobb dalai

Albumlistám már hagyománnyá vált, azonban idén úgy döntöttem, hogy az év legjobb dalainak is szentelek egy bejegyzést, ugyanis annak ellenére, hogy jó albumokban mennyire gyér volt 2013, rengeteg kiemelkedően jó szám jött ki.

20.) Lorde - Everybody Wants to Rule the World

19.) Beyoncé - Partition

18.) Karmin - Acapella

17.) 30 Seconds to Mars - Up in the Air

16.) Little Mix - Little Me

15.) Lady Gaga - Aura

14.) Selena Gomez - Undercover

13.) Natalia Kills - Rabbit Hole

12.) Lorde - 400 Lux

11.) 30 Seconds to Mars - End of All Days

10.) Marina & the Diamonds - Electra Heart

Meg is érkeztünk a top10 legjobb dalhoz, melynek mindegyikéről fogok írni egy rövidebb jellemzést is. Marina & the Diamonds második stúdióalbumának érdekessége, hogy a címadó dal, az Electra Heart nem kapott helyet rajta. Azonban Marina úgy gondolta, hogy a szám túl jóra sikeredett ahhoz, hogy a rajongók ne hallhassák, ezért youtube csatornájára augusztus 8-án feltöltötte az Electra Heart hivatalos videóját ezzel lezárva az erát. Én mindenesetre nagyon örülök, hogy végül megjelent a dal, hiszen szerintem Marina egyik legjobb dala annak ellenére, hogy erősen dances stílusa meglepő lehet első hallgatásra.

9.) Lana del Rey - Young and Beautiful

Az áprilisi Lana Del Rey-koncert után minden létező dalát agyonhallgattam már, így tökéletes időpontban jött ki az április 23-án megjelenő új dal: a Young and Beautiful, melyet a The Great Gatsby című filmhez rögzített az énekesnő. Mondanom se kell, hogy a szám elsőre megfogott, hiszen a Lanától megszokott irányt képviselte, kicsit mégis eltért tőle klasszikusabb, kevésbé elvont hangzásával. A dal magában is kiemelkedő, de a film üzenetét ismerve még lenyűgözőbb.

8.) Natalia Kills - Problem

Natalia Kills 2011 óta a kedvenc európai énekesnőm, azonban tavaly őszi promóciós kislemezével, a Controversy-vel bizonytalanná tett új albumával, a Trouble-lel kapcsolatban. A tavasszal kijött Problem azonban megmutatta, hogy nincs okom félni, Natalia továbbá is egy zenei zseni. Az album többi dalához hasonló elvontság és népszerűség közötti egyensúlyozás erre a dalra is igaz.

7.) Christina Aguilera - We Remain

Amikor meghallottam, hogy Christina Aguilera is rajta lesz a Catching Fire soundtrack albumán, elképesztően örültem: az Éhezők viadala második részénél még sose vártam jobban egy filmet se, és a tudat, hogy az egyik kedvenc énekesnőm énekli a filmzene egyik dalát, még inkább felfokozta izgalmamat. A dalban nem kellett csalódnom: habár nem hoz újat a hangzása, a szövege annyira tökéletesen leírja a Futótűz hangulatait, hogy átérzem a főszereplő minden gondolatát csak a szám szövegét hallgatva. A végső szerelmet mégis a film egyik trailere hozta meg, mely alatt a We Remain hallható. Azt hiszem, ha nem a Catching Fire-höz íródott volna a dal, közel se tetszene ennyire, de így az év hetedik legjobb dala.

6.) Miley Cyrus - FU (feat. French Montana)

Miley Cyrus albuma, a Bangerz - mondjuk ki - szörnyűre sikeredett. A legtöbb dal elvont, igénytelen és semmilyen. Mégis akad a lemezen egy-két mestermű: ilyen a French Montana-val közös FU is. Nem tudom megmagyarázni, de a dal annyira zseniálisan jó, hogy nem is hiszem, hogy kell.

5.) Lady Gaga - Applause

Lady Gaga visszatérő dala meglepetést hozott: az énekesnő nem hogy stílust váltott, de egy új zenei irányt indított. Az Applause rendkívül fülbemászó, igényes, bevállalós és mégis sablonos annyira, hogy sikeres lehessen. Nekem a kedvenc kislemezem, és az egyik kedvenc számom is az énekesnőtől.

4.) Jessie J - Wild

Az első dolog, amit le szeretnék szögezni a Wild-dal kapcsolatban, hogy nem a kislemezként is megjelent és az Alive-ra felkerült verzióját választottam az év negyedik legjobb dalának, hanem a No Rap Version névre keresztelt szólóváltozatot, mely megkíméli a hallgatót Big Sean és Dizzee Rascal rapnek nevezett förtelmétől. A Wild nélkülük Jessie J egyik legjobb dala fülbemászó, pörgős dallamával, jó szövegével és zseniális alapjával. Egy belevaló popdal, amit Jessie egyedülálló hangja még elképesztőbbé tesz. Augusztus végéig úgy gondoltam, hogy ennél jobb dalt nem hozhat 2013, mégis három dallal tévedtem.

3.) Katy Perry - Unconditionally

Katy Perry új, harmadik albuma csalódást okozott. Minden dal ugyanazt a semmilyen stílust képviseli, még harmadik hallgatásra is komoly kihívás elkülöníteni őket. Ebből az egyhangú szürkeségből egy dal tűnik ki feltűnően: az Unconditionally, mely egyértelműen Katy Perry eddigi legjobb dala. A feltétlen szerelemről szóló dal hangzása tökéletesen harmonizál a dal témájával egy gyönyörű katartikus zenei idillt hozva létre.

2.) Natalia Kills - Stop Me

A Trouble nem is lehetett volna az év albuma egy olyan erős húzó dal nélkül, mint a Stop Me, melyet hosszú gondolkodás után tettem a második helyre, ugyanis nagyon esélyes volt az év dala címre. A lassabb, szomorúbb hangvételű popdal mind dallamával, mind hangzásával, mind témájával, mind szövegével elnyerte a tetszésem. A "We could do some damage, f**k me in the Paris lights", illetve a "I put my high heels on so I'm closer to God" sorok az all-time kedvenceim közé tartoznak.

1.) Miley Cyrus - Wrecking Ball

Miley Cyrus-ban stílusváltása után elvesztettem minden hitemet: a We Can't Stop förtelmesre sikerült, és Miley ribanc-imidzse se keltett szimpátiát bennem az énekesnő iránt. A Bangerz második előfutára, a Wrecking Ball azonban annyira elképesztően jóra sikeredett, hogy a kislemez augusztusi premierje után semmi mást nem voltam képes hallgatni egy hétig. A lassú kezdés után berobbanó refrénnél mindig könnyek szöktek a szemembe, akkora katarzist okozott a zene. A dal tökéletes kislemezválasztás volt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy végre meghoza Miley-nak a Billboard Hot 100 listán az első helyezést. A Wrecking Ball 2013 legjobb dala.

2013 legjobb albumai

A tavalyi évhez hasonlóan idén is összegyűjtöttem az év legjobb albumait. Habár idén nem volt olyan egyszerű dolgom mint tavaly, hiszen 2013-at nem mondanám az igényes popzene évének, sikerült találnom egy-két kivételt, melyeket igenis nemhogy érdemes, de kötelező meghallgatni.

5.) Lorde - Pure Heroine

A Pure Heroine-t - mint annyi más jó albumot - Martin barátom nyomására hallgattam meg, és habár elsőre nem fogott meg, hamar beleszerettem. A 17 éves új-zélandi lány, akit idén több Grammyre is jelöltek, egy eléggé alternatív indie pop/art pop vonalat képvisel, melyet talán leginkább Lana Del Rey stílusához lehetne hasonlítani, annál azonban mégis egy kicsit életvidámabb és poposabb. Ez első hallgatásra unalmasnak tűnhet, de harmadszorra ellenállhatatlanná válik. A számoknak ugyanakkor nem csak dallama, de szövege is nagy szerzői tehetségről tanúskodik. Az album legjobb dalai a Tennis Court és a 400 Lux, melyek kissé eltérnek az album vezető stílusától szinte már hip-hoposnak mondható irányukkal. Ha Lorde így folytatja, hamar a legnagyobbak közé kerülhet: én szurkolok neki.

4.) Selena Gomez - Stars Dance

Azt kell mondjam, Selenának (életem szerelmének) jót tett, hogy ott hagyta a Scene-t, ugyanis felejthető, sőt csalódást okozó előző albuma után ez az új kifejezetten jóra sikeredett. A dance-s, mégis valamilyen szinten egyedülálló stílus már sok előadónak sikert hozott, így a Disney-sztárnak is: Miss Gomez albuma ugyanis első helyen debütált a Billboard albumlistáján. Habár a lemezen a dalok nagyon hasonló hangzásúak, van rajta egy-két kiemelkedő alkotás: a B.E.A.T és az Undercover az év partyszámai. Az album egyetlen kifogásolható része a dallistája: a centrális pozícióban elhelyezett legrosszabb dal (Forget Forever) miatt nem érezzük olyan jónak az albumot, ami meglepő, tekintve, hogy a másik 10 dal mind nagyon élvezhető.

3.) 30 Seconds to Mars - Love Lust Dreams + Faith

Ez az album számomra az év meglepetésre: sose voltam rockos fiú, az egyetlen rockbanda, akiket meg tudtam hallgatni, a Muse volt; a 30 Seconds to Mars-sal pedig további fenntartásaim voltak, hiszen régebbi dalaikat nagyon nem szerettem. Új albumuk vezető kislemeze, az Up in the Air azonban felkeltette az érdeklődésem: meghallgattam a lemezt. A stílusát ugyan nem tudnám definiálni, mégis magával ragadó: Jared Leto hangja jobb mint valaha, a zene pedig lélegzetállító: magával rántja a hallgatót egy mágikus, fiktív világba, melyben az élet elemei: a szerelem, a vágy, az álmok és a hit egymással harcolnak. Mindegyik dal ennek a csatának egy gyönyörű szikrája. Kedvenceim az Up in the Air, valamint a zseniális szövegű End of All Days. Szintén fontosnak tartom megemlíteni a The Race vagy a Convergence című dalokat, hiszen ezekben a zene annyira tökéletesen harmonizál a dal témájával, hogy tényleg egy versenybe vagy egy konvergens sorozatba csöppenünk hallgatása közben. Azt kell mondjam, már bánom, hogy nem mentem el a VOLT-ra, hogy halljam az albumot élőben.

2.) Lady Gaga - ARTPOP

Azt kell mondjam, szkeptikusan álltam hozzá Lady Gaga visszatérő albumához, hiszen a promóciós kislemezek, az időközben kijövő dalelőzetesek, valamint az iTunes fesztiválos fellépés szépen lassan kiirtották belőlem az Applause által keltett lelkesedést az ARTPOP iránt. Amikor azonban egyben meghallgattam az albumot, mintha hipnotikus hatással lett volna rám, a korábban már hallott és utált számokra is önfeledten buliztam a szobámban. Az Aura-t például az iTunes fesztiválon alig bírtam végighallgatni, de negyedik vagy ötödik hallgatás után nem bírtam leállni, mostanra pedig kedvenc Gaga-számaim egyike lett. Nem tudom, mit kevertek a producerek ebbe az albumba, de azt tudom, hogy minél többször meghallgatom, annál jobban tetszik, hiszen egy nagyon ütős dance-album a Gagára jellemző őrültséggel megfűszerezve. Habár nem lett az évtized albuma, - ahogy azt a kiadó beharangozta - egy erős második helyet megérdemel a listámon.

1.) Natalia Kills - Trouble

El is érkeztünk az első helyezetthez, melyet nem csak az év, de az évtized legjobb albumának is tartok. A zseniális brit énekesnő, Natalia Kills idén végre kiadta a szintén elképesztően jó Perfectionist követőjét, a Trouble-t. Az első pillanattól kezdve nagyon vártam az albumot, hiszen Natalia-t egy zenei zseninek gondolom, valamint az előfutár, a Problem az év legjobb dalai közé tartozik. Ezért amint tehettem, meghallgattam az albumot, ami nem okozott csalódást. Miss Kills egy olyan pop-dance stílust képvisel új albumával (is), mely tökéletesen egyensúlyozik az elvont és a népszerű zene közötti vékony vonalon, ezzel távolodva el mind a sablonos, mind az élvezhetetlen stílustól. A szövegekbe ugyanúgy nem csúszott hiba, Natalia olyan szövegeket ír, hogy gyakran esik le tőlük az állam: a személyes kedvencem, azt hiszem, a Marlboro Lights-ban hallható "Save the words you've rehearsed - we both know I won't be fine". Azt hiszem, a végtelenségig tudnám dicsérni az énekesnő második albumát, de száz szónak is egy a vége: a Trouble az évtized legjobb albuma, és ezen csak egy következő Natalia-album tud esetleg változtatni.

Egy karrier szomorú vége: Britney Jean

Britney Spears nyolcadik stúdióalbuma ugyan csak december 3-án kerül a boltok polcaira, a rajongók az iTunes Radio jóvoltából már hallhatták a Britney Jean-t. Tudni kell, hogy ezt az albumot már akkor gyászoltam, amikor kiderült, hogy Will.I.Am a vezető producere, majd amikor a Work Bitch kijött első kislemezként, elkezdtem szervezni a temetést. A lemez sajnálatos módon elvárásaimnak megfelelő lett, és minden merész reményemet földbe tiporta.

A Britney Jean, ami az énekesnő legszemélyesebb albumának volt beharangozva, csak annyiból kötődik Britney-hez, hogy az énekesnő minden dalban írt. A lemezen szinte kizárólag Will.I.Am munkája érződik, ami miatt az egész egy zenei katyvasz lett. A Body Ache-t, a Now That I Found You-t és a Til It's Gone-t senkinek sem ajánlom, mert szerintem még egy rosszabb fajta David Guetta albumon se állnák meg a helyüket rendkívül gagyi, elcsépelt és fülbántó dance (?) hangzásukkal. Az It Should Be Easy - melyben Will.I.Am nem csak producerként működött közre, hanem énektudását is prezentálja - Britney karrierjének legrosszabb dala lett. Azt hiszem, az mindent elárul a Britney Jean színvonaláról, hogy a Work Bitch, melyet az év legnagyobb zenei csalódásának gondolok, az ötödik legjobb dal a 14 dalos deluxe változaton.

Mindezek mellett azonban kerültek jó dalok is az albumra: mondanom se kell, hogy ezek egyikébe se nyúlt bele Will.I.Am mindent szemétté változtató keze. A Grammy-díjas William Orbit által készített albumindító dal, az Alien elhiteti a hallgatóval, hogy az album akár jó is lehet. A Sia Furler-írta Perfume-ben Britney megmutatja elképesztően különleges hangját, ami hatalmas plusz. A Tik Tik Boom a személyes kedvencem, a Passenger pedig szintén egy slágeres hangzású, nagyon erős dal. Ha az egész album ilyen stílusú volna, én örömmel rohannék a boltba megvenni harmadikán, de így, hogy olyan borzalmak is rákerültek, mint az It Should Be Easy, valamint olyan altatók, mint a Chillin' with You, lehet, hogy ez lesz az egyetlen Britney-album, ami hiányozni fog a gyűjteményemből.

Mi történik az A-kategóriás popelöadókkal?

Azt figyeltem meg, hogy mostanában minden A-kategóriás előadó elkezdett megőrülni, vagy lecsúszni a B vagy a C kategóriába. Ezeket fogom most sorra venni.

1.) Madonna

A pop-királynője mindig is nagy átváltozásairól volt híres, valamint arról, hogy mindig megjósolta a trendeket évekkel azelőtt, hogy elindultak volna, így mindig újító és meglepő zenét adhatott ki. Habár az MDNA szerintem az egyik legjobb albuma, arra ez a zenei innováció nem jellemző: nem divatot teremt, hanem egy másikat folytat. Ezzel nincs is semmi baj, a legnagyobb probléma Madonnával mostanság az, hogy az 55 éves énekesnő 23-nak képzeli magát, ahogy azt Give Me All Your Luvin' című slágerében is megénekli: "I'm a different kind of girl". Ez a fiatalság iránti epekedés az énekesnő egész életét áthatja: merészen öltözködik, egyre gyakrabban tölteti fel a ráncait, amivel nem széppé, hanem szánalmassá varázsolja magát. Annak ellenére, hogy elismerem, hogy M a pop királynője, és még mindig az egyik legzseniálisabb előadó mind közül, el kellene ismernie korát.

2.) Christina Aguilera

A legendás hangú Voice-zsűritag, Christina Aguilera azzal együtt is, hogy gyakran túlénekli a dalokat, és három hónaponként drasztikusan változtatja a testsúlyát, az egyik legjobb énekes ezen a bolygón. Legújabb lemeze, a tavaly megjelent Lotus azonban, annak ellenére, hogy 2012 legjobb lemeze dances, mégis újító hangzásával, megbukott, hiszen Xtinát mindenki eltemette a Bionic-korszakban. Sajnos, Chris 2010-ben lecsúszott a C-kategóriába, és onnan nagyon nehéz visszakapaszkodni a legnagyobbak közé.

3.) Britney Spears

Britney '99 óta a legnagyobbak közé tartozik annak ellenére, hogy legutoljára 2004-ben hallatta különleges hangját koncertjein. Mindennel együtt azonban elmondható, hogy a Femme Fatale egy igényes, dance-album volt. Azonban az énekesnő most abba a hatalmas hibába esett, hogy Will.I.Am-mel kötött remélhetőleg minél kevesebb időre szóló muzikális barátságot, melynek kapcsán olyan borzalmak készültek már mint a Big Fat Bass, a Scream & Shout és a Work Bitch. Mivel Mr. Adams lesz a vezető producere Britney visszatérő lemezének is (aminek mellesleg ocsmány a borítója), már most eltemettem a vegasi rezidensséggel promotált 2013-15-ös korszakot Spears karrierjében.

4.) Rihanna

A barbadosi szépség 2007 óta vezet minden létező dallistát, és 2011-ig teljesen jogosan tette ezt. 2012-es albuma, az Unapologetic azonban olyan borzasztóan igénytelenre sikeredett, hogy még én, az elvetemült rajongó is elpártoltam Riritől. Azon kívül, hogy a zenéjének színvonala a 'minden évben új album' marketing stratégia miatt botrányosan lecsökkent, maga az énekesnő is átváltozott egy kielégül prostituálttá. Erre nincs is jobb példa a Pour It Up videóklipjénél, ami helyett nyugodtan nézhetne bármelyik rajongó pornót.

5.) Lady Gaga

Gaga mindig is botrányairól volt híres, melyek a húsruhától a péniszig terjedtek. Zenéjében is lehetett érezni az őrült beütést, ettől lett az énekesnő olyan egyedi és szerethető. Most viszont a 'Mother Monster' teljesen begolyózott (meztelenül lép fel, ördögöt idéz a színpadon), elfelejtett énekelni (az iTunes festival-os fellépését még az ellenségeimnek se ajánlom) és új albumához, az ARTPOP-hoz kiválasztotta a könnyűzene legtehetségtelenebb előadóit közreműködőként. Az eldönthetetlen lemezen olyan emberek dolgoztak, mint a feljebb már említett Will.I.Am, Madeon vagy Twista. Ezek az emberek annyira lerontják az album színvonalát, hogy azt rossz hallgatni.

6.) Katy Perry

Katy új albuma, a Prism október végén jelent meg, ami egy végtelenül unalmas, lapos pop-felvétel lett. A lemez csak megy és megy, és a 11-edik számnál tűnik fel, hogy már csak két szám van hátra. Minden dal egyforma, és olyan stílusú, amilyennek azok gondolják a popzenét, akik nem szeretik. Semmi újító nincs benne eddigi albumaihoz képest. Azt viszont kénytelen vagyok elismerni, hogy az Unconditionally mindazonáltal Perry valaha készült legjobb száma.

7.) Jennifer Lopez

JLo egy másik példája annak, hogy hova vezethet egy rossz zenei barátság. Jenny Pitbull-lal működik együtt egy kicsit túl sokat. Az énekesnőnek és a kutyá... elnézést, rappernek már több mint 5 közös dala van, köztünk Ms. Lopez visszatérő kislemeze, a Live It Up, melyet ha meghallok, irigylem a süket embereket. A dalról már májusban írtam részletesebben, úgyhogy most nem lovalnám bele magam abba, hogy kiket hívok meg JLo karrierjének a temetésére.

8.) Beyoncé

Az elképesztően tehetséges énekesnő az egész évet azzal töltötte, hogy a világot járta zseniálisan megszervezett és élvezhető turnéjával (melynek zágrábi állomásához nekem is szerencsém volt). Eközben azonban el-elszórva kijött két új dala, a Grown Woman és a Bow Down / I Been On, melyeknek mai napig remélem, hogy csak valami fake demóját hallottam, ugyanis azt hiszem, ezek Bey pályafutásának legrosszabb dalai. Remélhetőleg, az ötödik albumon az énekesnő egy teljesen más irányba megy majd el.

9.) Shakira

Shakira olyan aranyos és tehetséges, hogy semmi rosszat nem tudok írni róla. Csupán azért van benne a felsorolásban, mert nincs benne a zenei életben, mivel nemrég adott életet fiának.

10.) Kylie Minogue

Kylie a 80-as évek eleje óta van a pályán, és a kezdeti borzalmak után hamar megtalálta stílusát, melyet úgy látszik, megint kezd elveszteni. Már az Aphrodite is eléggé gagyira sikeredett, az új albumát beharangozó Skirt azonban végleg kiakasztotta a szánalom-mérőmet.

Összefoglalva a régi, klasszikus pop-előadók mind elvesztették értéküket, kivéve P!nket. Itt az ideje a generációváltásnak!

Britney és Will.I.Am pingpongmeccse: második félidö

Tegnap este jelent meg Britney nagy visszatérő kislemeze, mely a rádióbarátság érdekében a Work Bitch címet kapta. A dal Will.I.Am keze alatt készült, ami meg is érződik rajta: soha egyetlen dalban sem hallhattuk eddig a teniszlabdák pattogásának, valamint az elromlott mosógép zörgésének ilyen tökéletes összhangját. Azonban nem csak a szám alapja dicsérendő: a dallama is egyedülálló. Britney zseniálisan mutatja meg különleges hangját a 4 perc hosszú kántálásban, melyhez zseniálisan jó szöveg társul. A vége felé a hallgató szinte már extázisban ismételgeti a dalban alig ötvenszer hallható "Work Bitch" szópárost. Az egész dal szövege egy olyan egységet alkot sorozatos kérdésfeltevésével, majd az egy, refrénszerű válasszal, amilyet még Ady és Goethe közösen sem tudtak volna írni. Összefoglalva, Britney-nek eddigi legjobb dalát sikerült összehoznia a zseniális Will.I.Am-mel, és remélem, hogy hasonló dalok kerültek fel az énekesnő nyolcadik albumára, ugyanis nagyon meg szeretném hallgatni, ahogy a világ egyik leglegendásabb énekesnője mondjuk az orrfújás, a csikorgó fék és a melegedő hűtő sípolása tökéletes mixtúrája kántál valami még a work bitch-nél is frappánsabb szignót.

Catfight: Applause vs. Roar

Katy Perry és Lady Gaga új dala, az Applause és a Roar szinte egyszerre jelentek meg, így osztva a pop világát kétfelé: azokra, akik Katy új számát támogatják, és azokra, akik az Artpop előfutárát preferálják. Habár Katy eladásai egyelőre jóval magasabbak az Egyesült Államokban, a többi országban Gaga kislemeze mondható sikeresebbnek, így ez a zenei 'csata' még közel sem dőlt el, tekintve, hogy a Roar már promóciót gyűjthetett be, míg az Applause-t a kiszivárgás miatt előre kellett hozni, így a dalt még nem adják a rádiók, ami jelentősen hátráltatja annak sikerét.
Azonban nem adatokat szeretnék megadni, hanem véleményt nyilvánítani a két kislemezről. Az első dolog, amit meg kell állapítom, hogy mindkettő nagyon jó. A Roar-ral Katy nem váltott nagyot a Teenage Dream-hez, de méginkább annak az újrakiadásához képest, ugyanazt a pörgős, kicsit talán rockos pop-vonalat képviseli. Ezzel szemben Gaga nemhogy új vizekre evezett, szerintem műfajt is teremtett. Az Applause talán sablonos dance-slágernek tűnhet, de van benne egy hatalmas csavar, ami egyedülállóvá, és "művészi pop"-pá teszi a kislemezt: Gaga ügyesen rájátszik hangjának jazz-es csengésére, ezzel egy elektronikus jazz-dalt készítve. Az Applause rendkívül fülbemászó, igényes, bevállalós és mégis sablonos annyira, hogy sikeres lehessen, én úgy gondolom, hogy ez Gaga eddigi legjobb kislemezválasztása. A Roar ezzel szemben semmi újat nem hoz: a Part of Me tökéletes mása. Annak ellenére, hogy mindkét dal nagyon tetszik, egyértelműen Applause-párti vagyok.

The Voice (US) negyedik évad - gyémántok közül üveget

Kedden csalódást keltő véget ért az amerikai Voice negyedik évadja, melyben ezúttal Christina Aguilera és Cee Lo Green helyett Shakira és Usher ült a vörös székekbe.
A műsor színvonala semennyit nem esett az őszi évadhoz képest, szokás szerint elképesztő tehetségeknek fordultak meg a 'mesterek'. Sarah Simmons például olyan hangszínnel rendelkezett, és úgy tudta kontrollálni a hangját, mint ahogy még senkit nem hallottam. Sasha Allen-nek (aki mellesleg Christina Aguilera háttérénekese volt a Back to Basics turnén) olyan hangterjedelme és hangerőssége volt, hogy I Will Always Love You-feldolgozása közelében volt az eredetinek. Caroline Glaser hangjánál kevés különlegesebbet hallottam még a természetességével és könnyedségével.
Az amerikaiak azonban szokás szerint nem a fülükkel, hanem a - feltűnően kicsi - agyukkal és a szemükkel szavaztak, így a top8 volt az utolsó olyan felállás, amivel valamennyire is egyetértettem. Ezután azonban Blake teljesen átlagos, semmilyen és tehetségtelen csapata került döntő fölénybe (3-1-1-1), míg az elképesztő tehetségek (Sarah Simmons, Judith Hill) sorra estek ki a mezőnyből. Azonban a legsokkolóbb talán mégis az volt számomra, hogy Shakira, illetve Adam Levine csapatából egy előadó sem jutott be a döntőbe, míg Blake-nek két versenyzője is vígan besétált a legjobb háromba, mikor - nem győzöm hangsúlyozni - egyikük sem volt kiemelkedő. A végső felháborodás azonban még váratott magára a döntőig, amikor kihirdették, hogy az évad "legjobb hangja" a 16 éves Danielle Bradberry, akire bár nem jellemzők a hamis hangok, de a tehetség éppannyira nem. Miss Semmilyenke Countrygirl-lel ráadásul Blake Shelton sorozatban a harmadik győzelmét szerezte meg mesterként, ami - tekintve, hogy négy évad volt - elég kellemetlen és idegesítő felállás.

Jessie J - Wild (feat. Big Sean & Dizzee Rascal)

Jessie J visszatérő kislemeze, a Wild már több mint két hete, kijött, de azóta most először volt alkalmam leírni a véleményem róla.
Először is le kell szögezni, hogy a dal nagyon jó. Fülbemászó és pörgős dallamához jó szöveg és zseniális alap társul. Emellett Jessie egyedülálló hangja, amelyet a Who You Are óta jelentősen fejlesztett, is megmutatkozik a Wild-ban.
A számnak az egyetlen, de annál nagyobb negatívuma a két közreműködő rapper. Teljesen szétszaggatják a dalt összefüggéstelen, rossz és a témához nem illő rapjeikkel. Először Big Sean kerül sorra a lehető legvalószínűtlenebb helyen, a második pre-chorus helyett, és azt ecseteli, hogy ha piranhákkal úszna, valószínűleg halat vacsorázna. Majd Jessie visszatér a refrénben, és visszahozza a kellemes hangulatot, amit a bridge-ben Dizzee Rascal tipor porba. Sajnos a rapper szövegét nem tudom kritizálni, hiszen idióta kiejtése miatt egy szót sem értek belőle.
A Wild Jessie J legjobb dala lehetett volna a két borzalmas közreműködő nélkül, de még a két rappel együtt is a legjobbak közé tartozik. Egy kis promócióval brit első is lehetne, de hát ilyet ne várjunk Jessie-től!

Jennifer Lopez - Live It Up (feat. Pitbull)

Május elején jelent meg a Jennifer Lopez nagy visszatérésének szánt kislemez, a Live It Up, mely - szinte már elvárásszerűen - tartalmaz egy rappet Pitbulltól. A dalról lerí, hogy a kiadó nyári slágernek képzelte el, amit minden buliban leadnak, emiatt a slágerlisták élére kerül. Az előbbit én is el tudom képzelni róla, abban viszont biztos vagyok, hogy a Billboard Hot 100-nak még a legjobb 10-ébe sem fog bekerülni a szám.
A Live It Up annyira tömegzenére sikeredett, hogy az átlagos már inkább rosszra hajlik át a jellemzésben. Kezdetben azt lehetne hinni, hogy mint a Dance Again vagy az On the Floor, Pitbull nélkül tudna igazán jó lenni, ám ebben a legújabb költeményben Jenny része is túl primitívre sikerült. Viszont a "Let's fuck tonight" sorral romlik el minden véglegesen. Egyrészt mert ez olyan primitív, közhelyes és agyonhasznált, hogy teljesen elveszi minden a dalba ölt reményem, másrészt pedig mert ezután jön a szám igazán rossz része. Ugyanis ezután jön a "zenei" interlude, ami egy valahol a dubstep és a dance között álló dallamosnak nem nevezhető turmixolásban nyilvánul meg.
Jennifer Lopez ezzel a dallal elásta magát a popszakmában, és ebből a gödörből már csak nagyon nehezen tud kimászni - márha akar - és visszatérni azzá a különleges JLo-vá, aki olyan dalokat hozott össze mint a Que Hiciste vagy a Do It Well.

A magyar livenation töketlensége

Már régóta érik bennem ez a bejegyzés a magyar LiveNation, azaz a magyar koncertszervező cég bénázásairól, és az irántuk érzett egyre erősebb utálatról, de most újabb olyan európai turné dátumait jelentették be, amely - micsoda meglepetés - nem áll meg Magyarországon, viszont Bécsben igen. Habár én még nem szerveztem koncertet, szerintem nem akkora nagy feladat meggyőzni a nemzetközi LiveNation-t, hogy az évi 20-25 könnyűzenei turnéból egynek legyen állomása Budapesten, Bécs helyett, ahol mindegyik előadó fellép.
Lehet mentegetni a céget, hogy nem lenne teltház, nem érné meg elhozni az előadót, de erre három nagyon jó ellenérvem van: az első az, hogy például a bécsi Lana Del Rey koncerte legalább 200 magyar megy (a 2800 osztrák mellé), és még rengeteg olyan embert ismerek, aki szívesen nézné meg az énekesnőt élőben, csak nem tudja, hiszen az ausztriai show-ra már több hónapja elfogytak a jegyek. A második érvem az, hogy idén csak én megyek 5 koncertre Bécsbe, és egyre sem Magyarországra. Szerintem ez egyértelműen kivázolja, hogy innentől egy koncertre sokkal valószínűbb ugyanannyi jegyet eladni az azokra kiéhezett magyaroknak, mint az idén már 4 koncertre menő osztrákoknak. A harmadik pedig az, hogy egy nem teltházas magyarországi koncerttel is több bevételt lehet elérni, mint egy olyan mondjuk litván vagy, hogy közel maradjak román vagy horvát koncerttel, amelyre minden jegyet eladtak. Rengeteg koncert-statisztikát végignézve azt fedeztem fel, hogy egyes turnékon, az előadó Budapesten a 12.000 eladott jeggyel kétszer annyit keresett, mint egy Zágrábban vagy Bukarestben.
Én naivan mindig küldök nekik e-mailt, hátha van esély egy pesti koncertre, de sajnos mindig negatív válaszokat kapok. Kezdem azt hinni, hogy a LiveNation munkatársai több időt töltenek azzal, hogy megírják az embereknek, hogy kedvencük nem jön az országba, mint magával a koncertszervezéssel.

Akik jönnek idén: Depeche Mode, Bruno Mars, Nickelback
Akik nem jönnek idén: Linkin Park, Beyoncé, Lana Del Rey, P!nk, Rihanna, Ke$ha, Selena Gomez, Robbie Williams

Beyoncé marketing statégiája

Holnap kezdődik Beyoncé új turnéja, mely a The Mrs. Carter Show névre hallgat, és az énekesnő ötödik albumát hivatott promotálni. Azonban a lemezről még az első kislemez sem jelent meg. Erre két lehetséges ok van. Az egyik az lehet, hogy Beyoncé nem készült el az albummal időre, ezért el kellett tolni a single megjelenését, de ezt az énekesnő eddigi profizmusára, valamint a csapata képzettségére való tekintettel elvetném. A másik pedig az, hogy B egy eddig sosem próbált marketingstratégiával kísérletezik. Valószínűleg a turnén elénekli új dalait, ezzel hatalmas lelkesedést és izgalmat váltva ki a rajongókból, akik amint megjelent az album, rohannak a boltba, hogy minél hamarabb hallhassák az albumot, melyet előtte csak a koncerten. Persze az is lehet, hogy majd a turné közepétől adja hozzá Beyoncé az új dalokat, mert én a turné második állomására megyek.

Ke$ha - Warrior

Ke$ha legutóbbi, második stúdióalbuma (egyben harmadik lemeze a Cannibal után) még decemberben jelent meg, de akkor nem tulajdonítottam különös jelentőséget neki. Meghallgattam, és talán mert nem figyeltem, talán mert nem fogott meg, átlagosnak találtam. Így belegondolva, nem is emlékszem, hogy múlt hét előtt hallottam volna az albumot. Első sikertelenségét az is okozhatja, hogy előfutára, a Die Young szerintem egy unalmas, közhelyes, átlagos dal. Viszont most, hogy újra meghallgattam a Warrior-t, kijelenthetem, hogy érdemes figyelmet szentelni a lemeznek, hiszen a tavalyi év egyik legjobb albumával állunk szemben. Az album lényegében azt tudja, amire Ke$ha karrierje kezdete óta képes: a különlegesen divatosságot. Ezt úgy értem, hogy a Warrior-ra lehetne mondani, hogy egy sablonos, dance stílusú tucatlemez, csakhogy az énekesnő és Dr. Luke (aki majdnem minden dal producere) tettek bele egy olyan csavart, amivel az album egyedülállóvá vált. Egy átlagos kezdés után, továbbhallgatva a CD-t megyünk a jó számok felé. A kevésbé egyedi Warrior és Die Young után a Crazy Kids hozza meg az album igazi szellemiségét: ez a Dirty Love-val folytatódik, majd az All That Matters-szel fejeződik ki végleg. Azonban nem ez a három egyedül jó dal a lemezen, hiszen közöttük dance-slágereket hallhatunk (Only Wanna Dance With You és Supernatural). A legjobb mégis az utolsó szám az albumon: a Love into the Light-tól minden egyes hallgatással eláll a lélegzetem. A dal misztikussága és üzenete egyaránt egyedülálló, azonban nem annyira, hogy zavaróan alternatív legyen. Ke$ha legjobb számáról beszélünk véleményem szerint... és ha már itt tartunk, a legjobb albumáról is.

A magyar ESC-induló: ByeAlex

Szombaton véget ért a több mint egy hónapon át tartó "tehetségkutató" (inkább dalkereső) vetélkedő az M1-en, a Dal, melynek a győztese megmutathatja magát Malmöben is az eurovíziós dalfesztiválon. Bevallom, nem követtem végig a hat adásból álló szériát, és a döntőt sem láttam, de mivel ismerem a győztes produkciót, tudok véleményt formálni róla.

Mint az köztudott, Magyarországról ByeAlex megy Svédországba a Kedvesem című dallal: ezt fogom most kivesézni. Kezdjük az előadó személyével. Alex nekem már akkor sem volt szimpatikus, amikor még csak a dalait hallottam a rádióban (Láttamosztam), ám amikor megláttam, akkor ért az igazi sokk: az énekes egy szakállas, SZTK-szemüveges, arcbasapkás látszólag a divatot követni nem akaró, mégis az alapján öltözködő valaki. Ezen kinézeti vonásoknak mindegyikét visszataszítónak találom, de végülis nem a kinézet számít, hiszen énekesről beszélünk, nem pedig modellról. Akkor egy-két szó a hangjáról: Nincs neki. Pont két szó: tökéletes. Mindezek azonban mind jelentéktelenek lennének egy slágeres, fülbemászó, jó dallal. Azonban a szám szövege - mely a kedvesem szó ismételgetése 3 percen keresztül néha egy-egy "én" vagy "ó" kiegészítéssel - említésre sem méltó, a dallamát pedig az "alternatív" szó írja le a legjobban.
Összefoglalva: ByeAlex megy, ByeDöntő!

Grammy Awards 2013 - winners

A Grammy számomra mindig a legnagyobb presztízsű, legnevesebb zenei díjátadó volt, a zene Oscar-ja. Ez azonban egy-két éve megdőlt. Már a tavalyi nyertesek is bosszantóak voltak, de idén már a jelöléseken is felháborodtam, nem hogy azokon, akik hazavihették az arany gramofonokat. A Grammy totális elértéktelenedése a szememben Skrillex első (három) díjával kezdődött, majd a Call Me Maybe jelöléseivel folytatódott, február 10-én pedig kiteljesedett.
Az első számú kategóriában, a Record of the Year-ben a jelöltek közül valóban a Somebody That I Used to Know a legjobb dal, de az hihetetlen, hogy Madonna visszatérő dalai, vagy mondjuk P!nk Try-ja helyett a We Are Never Getting Back Togethert, - ami csak az ever ever ever ever ever ismételgetéséből áll - vagy a Stronger (What Doesn't Kill You)-t nevezték.
Nem fogok minden kategóriát ilyen részletesen kitárgyalni, csak a legnagyobb csalódásokat közülük. Írnám azokat is, amiknek a legjobban örülök, de sajnos egyik sem ilyen. A legviccesebb talán az összes nyertes közül Adele újabb győzelme, aki ezúttal - mivel másért nem kaphatott - a Set Fire to the Rain LIVE dalért vehetett át Grammy-t, ami szerintem nagyon szórakoztató. A Best Pop Duo Performance-nak nem is annyira a győztese, de egy másik jelöltje érdekes: a Sexy and I Know It mint Grammy jelölt. Ez körülbelül olyan, mintha a Gangam Style vehetne át egy díjat. Amivel egyáltalán nem értek egyet az az, hogy Kelly Clarkson Stronger című albuma lett a legjobb pop-lemez az évben főleg úgy, hogy a The Truth About Love is jelölve volt, és az MDNA is 2012-ben jött ki. Skrillex három újabb Grammy-jéről, és arról, hogy ezzel beérte a legendás Whitney Houston-t inkább nem is beszélnék, elég annyi így a végére, hogy az arany gramofonok számomra már annyit sem érnek, mintha celofán kapszulák lennének.

Rihanna - Stay videóklip

Tegnap jelent meg Rihanna legújabb videója, mely a Stay című kislemezhez készült. A Stay remek választás volt második single-nek az Unapologeticről, hiszen ugyanazt a zenei stílust képviseli, mint amivel az album előfutára, a Diamonds első helyet szerzett szinte minden országban. Azon kívül megnyugtató, lassú dallamával remekül megy a szürke téli napokhoz. A dal megjelenésével viszont sajnos túl sokat vártak: a Stay decemberben nagyon felkapott volt, a brit slágerlistán negyedik helyet ért el. A Roc Nation azonban úgy döntött, hogy Európában január elején, az USAban pedig csak harmadik kislemezként, január végén jelentetik meg a számot. Így rengeteg promóciós lehetőség elveszett, ráadásul - annak ellenére, hogy a Stay jelenleg első az amerikai iTunes-on - a dal így valószínűleg nem fog a Billboard Hot 100 top10-ébe jutni.

Na de térjünk rá a klipre. A videó nagyon eseménytelenre és egyhangúra sikeredett. Ám most megint azt mondom, mint a Just Give Me a Reason klipkritikánál: ezek pozitív tulajdonságok. Ugyanis a videó érzékisége, lassúsága, és tisztasága miatt teljesen át lehet érezni azt a gondolatot, amit a dal közölni akar. Az, hogy egyik előadó sem énekli a dalt folyamatosan, olyan hatást kelt, mintha a szám egyfajta háttérzene lenne, ami szintén megerősíti azt a gondolatot, hogy a dal a hiány elengedhetetlen kelléke. Külön kiemelném azt a jelenetet, amikor RiRi a füdőkádban van, majd utána Mikky Ekko-t látjuk, amint a fürdőkád szélén ül: ez a pár másodperc olyan egyszerűen, mégis mesterien fejezi ki az összetartozást és a hiányérzetet. Szerintem ez a klip Rihanna legszebb videója lett - ha nem is a legjobb.

Beyoncé - 4

Beyoncé, habár nagyon tisztelem, mint énekesnőt, és nagyon tehetségesnek tartom, 2011-ben jeletősen visszafejlődött. A 4-nak már az előfutárát, a Run the World (Girls)-t sem szerettem, ezért nem hallgattam meg a teljes lemezt, viszont az újabb és újabb kislemezeket hallottam, amelyek közül csak a Best Thing I Never Had és az End of Time nyerte el a teszésem. Így az énekesnő negyedik albumát nem létezőnek tekintettem. Azonban Beyoncé Super Bowl-fellépése annyira elképesztő volt, hogy úgy döntöttem, adok egy esélyt a lemeznek, és annak ellenére, hogy az album nem az én stílusom, nem bántam meg, hogy meghallgattam, ugyanis van rajta egy-két remekmű. Maga a lemez egy átlagos R&B-kiadványnak sikerült, elég nyers és furcsa hangzással. Valami mégis van benne, ami megragadott: talán az énekesnő elképesztő hangi adottságai, talán a nyugtató hatása miatt hallgatom három napja. Van rajta egy-két hallgathatatlan dal (1+1, Party, Rather Die Young), de olyan remekművek is, mint az I Was Here, az I Care és az End of Time. Nem mondom, hogy egy hét múlva még mindig szeretni fogom a 4-t, de azt kijelenthetem, hogy vannak rajta jó számok.

Just Give Me a Reason videóklip

Tegnap este debütált P!nk új videóklipje, mely a Just Give Me a Reason című dalhoz készült. Én már magát a dalt nagyon jó választásnak találom kislemeznek, hiszen karácsonyi nyugis hangzásával visszaidézi az ünnepeket, amire ilyenkor, január és február fordulóján, - amikor már elveszett a remény, hogy valaha is tavasz lesz - mindenkinek szüksége van. Nate Ruess miatt pedig a szám még közkedveltebbé válhat egyesek számára (nem számomra, mert én nem szeretem a hangját). Azonban az RCA szokásához híven elrontotta a kislemez promócióját. Eleve az egy elég érdekes döntés, hogy míg a videó már február elején kijött, a single-re március közepéig várni kell. Ezzel rengeteg reklámot veszíthet a kislemez, pedig akár top10-es is lehetne. Ráadásul ha márciusban jön ki, akkor az énekesnő még csak promotálni se tudja a turné miatt. Na de ennyit a marketingről: térjünk rá a klipre!

A videó szerintem pont olyanra sikerült, amit ez a dal megkívánt: eseménytelen, tiszta, semmilyen. Mielőtt bárki félreértené, ezen jelzők egyike sem negatívum, sőt... A Just Give Me a Reason (legalábbis számomra) egy nyugtató kisugárzású, hangzású dal, és ezt teljesen tönkre lehetett volna tenni egy eseménydús, világos klippel. Így azonban, hogy P!nk csak énekelget, néha tengeren, néha a felhők felett, néha egy fehér szobában, néha a víz alatt, a szám képes megőrizni ezt a kellemes atmoszféráját. Nem mondom, hogy a kedvenc P!nk-klipjeim közé fog tartozni, viszont mindenképpen eltalálták a dalhoz tökéletes képvilágot.

Beyoncé Super Bowl fellépése

Madonna tavalyi elképesztő fellépése után már nagyon vártam, hogy idén Beyoncé mit tesz le az asztalra. Előadása teljesen másmilyen volt, mint a pop királynőjéé, de ezen a módon felejthetetlen és elképesztő.

Beyoncé fellépését olyan belépéssel indította, hogy leesett az állam. Az énekesnő minden lehetséges színpadi effektet kihasznált előadása megnyitásához, és ez rendkívül látványossá tette azt. A Love on Top-ban megcsillogtatta a hangját, ami jó kezdés volt a híresen tehetséges előadó performanszának megnyitására. A Crazy in Love pedig tánctudásának megmutatására adott alkalmat amellett, hogy mai napig ez Beyoncé egyik legnagyobb slágere. Az End of Time és a Baby Boy helyett - habár szeretem mindkét dalt - választhatott volna nagyobb slágereket, mert ennél a két számnál szerintem kicsit lapossá vált a fellépés. A Destiny's Child újraegyesülése várható volt, ám mégis meglepő, hiszen Kelly Rowland és Michelle Williams csatlakoztak Beyoncé-hoz a Single Ladies-re, ami így, velük kiegészülve hatalmas show-t hozott. A Halo tökéletes zárás volt a fellépésnek, hiszen ez B legszebb dala, amitől így élőben a hideg futkosott a hátamon.

Habár a fellépés közel sem volt olyan látványos mint a tavalyi, Beyoncé a hangi adottságaival kompenzálta ezt a hiányt, míg Madonna végig playbackelt. Ezután a show után mindenképp elmegyek a The Mrs. Carter World Tour-ra, hiszen ezt a hangot hallani kell élőben!

2012 legjobb albumai

Szinte szokásommá vált, hogy minden évben összeállítok egy listát az év legjobb albumaiból. Most azonban első alkalommal ezt a neten is publikálom. Tehát íme 2012 legjobb albumai a véleményem szerint.

1.) Christina Aguilera - Lotus
Christina Aguilera visszatérését az egész világ nagyon várta, ám az RCA bénázásai kapcsán nem hogy nem zengett nagyot, még csak meg sem kondult ez a comeback. Habár Xtinának nagyon jó hangja van, és kétségtelenül jó dalokat ír, promóció nélkül manapság már semmi sem eladható. Az eladásokból ugyan nem látszik, de szerintem a Lotus az év legjobb albuma. Hogy miért? Mert slágeres hangzású, mégis művészi. Christina minden dalban megcsillogtatja páratlan hangját, és a számok egytől egyig vezethetnék a billboardot. Arról nem is beszélve, hogy a Cease Fire, a Your Body vagy az Army of Me az év legjobb dalai közé tartoznak. Az album nálam már túl van az 500 hallgatáson, tehát bátran kijelenthetem, hogy a Lotus az év lemeze!

2.) P!nk - The Truth About Love

Tavaly nem csak Christina Aguilera visszatérésétől volt hangos a zenei világ. Ugyanis P!nk is tavaly jött vissza a zenei életbe első gyerekének születése után. Habár az album előfutára, a Blow Me (One Last Kiss) egyáltalán nem olyanra sikeredett, amilyet mindenki várt P!nk-től, és emiatt mindenki úgy gondolta, hogy az énekesnő nem ugyanaz már a baba után, egy pörgős és kellemes rockos CDt hozott össze. A lemezről kiemelném a Where Did the Beat Go?-t és a Walk of Shame-t, habár a legjobb dalok sajnos nem kerültek rá az albumra, hiszen az iTunes bónusz-számok a személyes kedvenceim. Míg a Timebomb pörgős és megmozgat, a Chaos&Piss abba a jóféle P!nk-től már megszokott (I Don't Believe You vagy Nobody Knows) depresszióba küld engem. A The Truth About Love egyértelműen megérdemelné, hogy az év albuma lehessen, ha a Lotus mondjuk idén jelent volna meg.

3.) Madonna - MDNA
2012 a nagy visszatérésekről szólt. És számomra mindegyik ütött. A harmadik helyezett is egy nagy visszatérő-lemez, Madonna új korongja. Habár az 54-éves popdíva túl mainstream albumot hozott össze, és első hallgatásra a CD nagyon nyers és átlagos, másodikra vagy harmadikra függővé teszi az embert. A dance-s hangzású album - szokás szerint - hatalmas stílusváltás volt a pop királynőjétől, még is kerültek rá "mesterművek". Ha valaki esetleg a sokadik hallgatás után sem szeret bele Madonna új, dance-s stílusába, annak ott van például a Golden Globe-díjas Masterpiece vagy a Nicki Minaj-zsal kiegészült I Don't Give A. Az senkit nem ért meglepetésként, hogy Madonna minden dalának írásában közreműködött, az viszont annál inkább, hogy egyik kislemez sem tudott felkapaszkodni a Billboard élére. Az albumról a személyes kedvencem a Gang Bang és a Masterpiece. Nekem az MDNA a kedvenc Madonna-CDim közé tartozik jelenleg.

4.) Cheryl - A Million Lights

Cheryl új albuma az év meglepetése volt számomra, ugyanis a 3 Words és a Messy Little Raindrops után nem vártam sokat az énekesnő szólókarrierjétől. Az új lemezt eredetileg meg se akartam hallgatni, de a sok pozitív visszajelzés miatt végül letöltöttem - és csodák csodájára elnyerte a tetszésem. Szerintem Cheryl-nek mind a válás, mind a stílusváltás nagyon jót tett, hiszen így sikerült összehoznia egy olyan albumot, amit nem csak, hogy letöltöttem, de meg is vettem. Annak ellenére, hogy Cheryl nincs a topon hangilag, a lemez 100%-ban élvezhető. A legjobb dal egyértelműen a címadó, de érdemes meghallgatni a Screw You-t vagy a One Thousand-et is. Szokás szerint, a Will.I.Am által írt dalok hanyagolhatók.

5.) Adam Lambert - Trespassing
Micsoda meglepetés - egy újabb visszatérő! Az American Idol hatszázadik szériájának második helyezettje idén jelentette meg második stúdióalbumát, mely az alacsony eladások ellenére is vezette az amerikai nagylemezlistát. A lemezen helyet kaptak olyan pörgős, bulizós számok, mint a Cuckoo vagy a Never Close Our Eyes, valamint olyan gyönyörű balladák - amiket Adam hangja csak még jobbá tesz - mint az Underneath vagy az Outlaws of Love. Én nagyon örülök neki, hogy Adam a második albumával ki tudott lépni a "Meleg vagyok" árnyékból, ami a For Your Entertainment erán végigkísérte, és így sikerült összehoznia egy remek albumot.

Az év csalódásai
1.) Rihanna - Unapologetic
2.) Alexandra Burke - Heartbreak on Hold
3.) Nicki Minaj - The Re-Up