Minden évben van egy olyan album, amit az albumlistám publikálása után hallgatok meg, és úgy gondolom, hogy benne kellene lennie az év legjobb öt lemeze között. 2011-ben ez a Before the Dinosaurs volt Aura Dione-től, ami rögtön az azévi lista élére ugrott. 2012-ben Ke$ha Warrior-jának kihagyását bántam meg. Idén így vagyok a Little Mix új, második stúdióalbumával: a lemezt egy nappal az albumlista publikálása után hallgattam meg, és rögtön beleszerettem: most harmadik helyre tenném.Habár a brit X Factor-nyertes kvartett nem váltott stílust első, kevésbé maradandó albumukhoz képest, a Salute mégis kifejezetten ütős lett a langyos, inkább unalmas DNA-hez képest. Úgy vélem, a lányok egy nagyon egyedi és igényes albumot hoztak össze névtelen, és eddig ismeretlen producereik segítségével. A lemezen találhatóak pörgős, jókedvet sugárzó dalok, melyektől az ember egyszerűen felvidul: ilyen például a Competition és a Stand Down, valamint igazán szép balladák, mint a Towers vagy a Good Enough. Az egész album egy olyan magával ragadó érzelmi hullámvasútra ültet, melyről csak az utolsó dal után lehet leszállni. Annak ellenére, hogy az album kiemelkedő dalai, a Little Me és a Competition az év legjobb dalai közé is bekerültek, egy fontos negatívumot muszáj megemlítenem az albummal kapcsolatban: rosszul rakták sorrendbe a dalokat. A lemezen túl gyakran váltják egymást a pörgős dalok és a balladák, emiatt a hallgató egyik érzésbe se tudja beleélni magát: mindig amikor már felvidulnánk, egy ballada összetöri jókedvünket, és mindig, amikor kezdenénk az egyik lassú számba beleélni magunkat, egy pop-dal visszaránt minket a bulihangulatba.
Mindennel együtt azonban bármennyire is eltántorító volt az első kislemez, a Move, a Salute számomra meglepetést hozott a 2013-as zenei évbe, valamint egy (illetve négy)
új előadót a kedvenceim közé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése