Idén végre először olyanok voltak a körülmények (mind a headline, mind a nyári programom), hogy kijutottam a Sziget Fesztiválra. Mivel 7 napos bérletem volt, minden napról fogok írni egy bejegyzést ide - kivéve a keddről, mert akkor nem voltam kint.
A hétfő a hatalmas sorbanállással kezdődött, hiszen annak ellenére, hogy a sátorozóknak volt egy teljes hétvégéjük a beköltözésre, sokan nagy bőröndökkel érkeztek a fesztiválra még a -1-edik napon is. Következésképpen az Ivan & the Parazol első feléről lemaradtunk, de a Sziget-himnusz úgyis a záródal volt, úgyhogy nem hiszem, hogy sokat vesztettünk volna. Rólam köztudott, hogy nagyon nem kedvelem a magyar zenét, az együttes mégis egy tök jó koncertet adott, amin lehetett rendesen bulizni.
A magyar zenekar után az orosz ska-banda, a Leningrad showja következett. Azt hiszem, életemben nem röhögtem még ennyit egy koncerten, pedig megéltem már roppant vicces előzenekar produkciókat. A Leningrad első mulatságos vonása, hogy oroszul énekelnek, ami már magában is mókás, nemhogy ha két 40 éves pasi adja elő egy 50-fős ska-bandával a háttérben (a ska, mint műfaj szintén vicces). De a legjobb, azt hiszem, az együttes énekesnője - akit nemes egyszerűséggel orosz ribanc lévén Svetlanának kereszteltünk - volt, aki Miley Cyrus-t is megszégyenítő módon rázta a seggét, elégítette ki orálisan és kezével egyaránt a mikrofont, és csapkodta a fenekét a több mint egy órás koncerten.
Utánuk a The 1975 következett, aki meggyilkolta az egész baráti társaságom bulikedvét. Az összes számuk ugyanolyan volt, a zenéjük semmilyen, az énekes pedig minden bizonnyal annyira be volt lőve, hogy azt se tudta, melyik bolygón van. Abban a fél órában, amit láttunk, végig a haját túrta, felejthető egyszerűséggel énekelt, és dölöngélt. A pohár mégis akkor telt be, amikor levette inkább ruhának titulálható felsőjét, és kivillantotta roppant szépen kidolgozott has- és mellizmait. Így a koncert végéről inkább elmentünk egy kis kaját keresni.
A Tankcsapdát értelemszerűen kihagytuk, még a közelébe se mentünk a magyar metálbanda koncertjének több okból: egyrészt, mert a zenéjüktől kijön rajtam a migrén, másrészt pedig mert el tudom képzelni, hogy a Tankcsapdáért rajongó közönség milyen szolidan viselkedhetett a show közben.
Az estét megkoronázni hivatott Blink-182 szintén roppant gagyi volt, hiszen számomra - habár stúdióverzióban tetszettek a számaik - olyan volt a koncert, mintha két számot (egy gyorsat és egy lassút) játszanának felváltva. Ez alól az egyetlen kivételt legnagyobb slágerük, az All the Small Things jelentette.
Ezzel önmagában nem lett volna semmi baj, de a Blink amúgy is enyhén kiöregedett tagjai egyáltalán nem énekeltek jól, megszólalásaik pedig olyan nevetségesen ostobák voltak, hogy minden beszédszünetben fel kellett röhögnünk. A káromkodásokkal teli koncertet megkoronázandó a Family Reunion-nal zártak, melynek a szövege kizárólag káromkodásokból áll. Ehhez a dalhoz stílusosan egy égő FUCK-felirat is társult a színpadtechnika részeként.
Legjobb koncert: Leningrad
Nap minősége: 5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése